Referenciák

Lakóépület felújítás

Budapest, VIII. Krúdy Gy. u. 3. — megvalósult létesítmény 1999

 

A Budapest VIII., Krúdy Gyula u. 3. sz. alatti épületen a RÉV VIII. Rt. bonyolításában végzendő tömbrehabilitáció részeként komplex szemléletű felújításra került sor.
A megrendelő elképzelése szerint a lakóház közös szerkezeti elemeit, területeit fel kellett újítani. A lakások kialakítása, felszereltsége alapvetően változatlanul maradt, csak a társbérletek szűntek meg, valamint néhány lakásban a konyha és a fürdőszoba szétválasztására került sor.
A megrendelői elképzelések a lakások egyedi értékesíthetőségét hivatott elősegíteni. A tervezés három fázisban történt. Kiindulásként egy szakvélemény rögzítette a lakóépület állapotát, a feltétlenül szükséges felújítások mértékét, a javasolható alternatívákat, valamint a felújítás tartalmi és költségösszetevőinek értékelését. Ezt követően a megfelelő megrendelői döntések alapján készült az engedélyezési, a felújítási munkák kivitelezési tervdokumentációja.

A felújítási munkák két fő csoportba sorolhatók, úgymint építészeti, illetve épületszerkezeti felújítások.
Az építészeti átalakítások során megteremtődött a tetőtér beépítésének lehetősége (lépcsőház-bővítéssel, kötőgerendák kiváltásával, stb.), megszűntek a társbérletek és a komfort nélküli lakások, a pincei alapterületen egy utólagos értékesítési lehetőség, valamint a földszinten új, közös funkciójú helyiségek jöttek létre (kukatároló, stb.).
Fontos építészeti szempont volt valamennyi homlokzat (utcai, udvari), a kapualj és a belső udvar jó minőségű, az eredeti építészeti értékeket megőrző felújítása.

Az épületszerkezetek felújítása során megerősítésre kerültek a függőfolyosók tartószerkezetei, a csapos gerenda zárófödém, valamint – szükséges mértékben - egyes közbenső szintű födémmezők.
A tetőszerkezet felújítási munkái során egyes fa szerkezeti elemek cserére kerültek, új lécezés, alátétfólia és héjalás került beépítésre.
A homlokzatok túlnyomó része a felújítás keretében utólagos hőszigetelést is kapott.

Az összes közös terület burkolata felújításra került, az oldalfalak, mennyezetek új festést kaptak.
Az épületgépészeti felszállóvezetékek cserére kerültek, új lakásonkénti mérés lehetőségének kialakításával.
A gyenge- és erősáramú vezetékek cserére kerültek.

 

Alapadatok:

Bruttó alapterület: 3.762 m²
Beépített térfogat: 13.167 lm³