Referenciák

Leánykollégium

Budapest — megvalósult létesítmény 1991-1994

 

Budapesten a IX. kerületben, a Knézich utcában működik a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek rendi iskolája, leánykollégiuma és rendháza. A tervezési feladatot a meglévő épületegyüttes bővítése, korszerűsítése jelentette. A megoldás heterogén alapfeltételei voltak: a rendelkezésre álló meglévő, részben műemléki épületek egy részének korszerűsített felújítása, más részének szanálása, illetve üres telekrészek beépítése, ezen túl az építés közbeni folyamatos üzemeltetés biztosítása.

A tervezési program összeállításának alapját így egy közel hatéves beruházási ütemezés képezte, a következők szerint:

Az első ütemben épült új 12 tantermes gimnázium, valamint a kiszolgáló épület a szanálandó, illetve foghíjtelken került kialakításra. Két külön ütemben történt a jelenlegi gimnázium és kollégium átalakítása tisztán kollégiumi funkciójú épületté. A negyedik ütemben készült a rendházi funkciót fogadó Ráday utcai épület rekonstrukciója. A kápolna felújításával, a kápolna és a kollégium közötti átkötő folyosó építésével zárult le a beruházás.

A gimnázium teljes egészében és a kiszolgáló épület – a technológiai szerelések nélkül – 18 hónap alatt készült el.

Az első ütemben épülő új 12 tantermes gimnázium az utcával párhuzamos tömegelrendezésű utcai szárnyból, illetve arra merőleges udvari szárnyból áll. A főbejáratot és az udvari gépjármű behajtót is magába foglaló utcai szárnyban vannak az igazgatási helyiségek, szaktantermek és előadók, valamint a főlépcsőház és annak szintenkénti térbővületeire szervezett vizesblokkok. Az utcai szárnyra merőleges a tetőtér-beépítéses tantermi szárny, szintenként 3 tanteremmel. A tűzfalakhoz és a megmaradó kápolnatérhez illeszkedő belső udvari szárnyban részben térszint alá süllyesztve helyezkedik el a tornaterem, felette a díszterem, amely szervesen kapcsolódik a zsibongó-terekhez és kápolnához.

A tornatermi szárny, a földszintjén beépítetlen tantermi szárny, valamint a kápolna és kollégium között létesülő átkötő folyosó egy belső udvart zár közre, mely karakterében és hangulatában őrzi a meglévő udvarok zártságát és kapcsolódik azokhoz.

Az alapozási mód valamennyi új épületnél mélyített síkalapozás, a gimnáziumnál pontalapok és talpgerenda-rácsozat. A tornatermi szárnynál a díszterem lefedése 3,30 méterenként elhelyezett ragasztott fa főtartókkal és rájuk kerülő fa szelemenrendszerrel történik. A gimnázium és a kiszolgáló épület pillérvázas. A födémtárcsák alulbordás monolit vasbeton lemezek. A stabilitást monolit vasbeton merevítő falak és a födémtárcsák együttesen biztosítják.

Az épületgépészeti, szellőzési rendszerek, villamos hálózat, a tűz- és vagyonvédelmi hálózat kialakításánál a korszerűség és üzembiztonság, az alacsony karbantartási igény volt a kiválasztás fő szempontja.

 

Alapadatok:

Bruttó szintterület: 13.312,98 m²
Nettó szintterület:   12.102,74 m²
Beépített térfogat: 53.251,92 lm³