Referenciák
Logisztikai központ
Mohács, Budapesti út — tervezett létesítmény 2004
Az Építtető szándéka szerint a mohácsi vállalkozási övezet fejlesztésének részeként, a tervezett új határkikötő melletti területen új logisztikai központot kíván létesíteni. A logisztikai központ egy raktárépületből és a hozzá közvetlenül kapcsolódó szolgáltató létesítményből áll. A terület a határkikötő melletti új feltáró út felől, a határkikötővel közös gépjárműbehajtón át közelíthető meg.
A Mohács belterületén levő telek korábban ipari telephelyként funkcionált. Az építési telek szomszédos a határkikötő számára fenntartott építési telekkel és a határkikötőt, valamint a tervezett áruforgalmi kikötőt kiszolgáló út felől a határkikötő közúti forgalmát ellenőrző portán át a belső telepi utak felől közelíthető meg. A két telekrész kerítéssel elválasztott, amelyen a gépjárművek átközlekedését biztosító kapuk vannak.
A tervezési program szerint mintegy 3500 m2 alapterületű raktár, az azt kiszolgáló mintegy 300 m2 alapterületű kiszolgáló épületrész és az ezzel összeépített 800 m2 szolgáltató épület létesül. A raktározási terület három részre osztandó, lehetővé téve az egyes részek önálló bérbeadását, üzemeltetését ill. árufeltöltését.
Az épületegyüttes egy földszintes nagy belmagasságú csarnokrészből és egy háromszintes – földszint és kétemeletes – a csarnokhoz közvetlenül kapcsolódó, fejépületből áll.
A csarnok terében 1000-1250 m2 közötti raktár ill. tárolási egységek kerülnek kialakításra, biztosítva az egymás közötti átjárhatóságot. A tárolási egységek száma 3 db, azok méretét tűzvédelmi megfontolások határozzák meg.
A többszintes fejépület a csarnok keleti oldalához kapcsolódik. A fejépület földszinti előcsarnokát egy külön recepció ellenőrzi. Az előcsarnokhoz egy előtéren át kapcsolódnak a raktár földszinten levő szociális és kiszolgáló helyiségei.
Az előcsarnokból nyílik az ügyfélszolgálati iroda és innen vezet fel lépcső az emeletre. Az emeletek közel azonos alaprajzi kialakításúak, ahol nagyteres irodák alakíthatók ki, amelyhez külön tárgyaló és irattároló helyiség kapcsolódik. Az emeleti szintek alaprajza flexibilis; mozgatható válaszfalakkal, térbútorokkal szabadon átrendezhető.
A tervezett épületegyüttes alaprajzában, tömegformálásában jól elkülönülő funkcionális egységeket tükröz vissza. A fejépület hangsúlyos homlokzati eleme a konzolosan kiugró, kétszintes, íves transzparens falfelület. A burkoló-tégla felületképzés a határkikötő tervezett főépületének is meghatározó anyaga.
Az egylégterű csarnok kéthajós, 6,40 (10,80)×19,20 m szerkezeti raszterű 9,00 m belmagasságú, előregyártott vasbeton szerkezetű épület, jellemzően könnyűszerkezetes térelhatárolással. A fejépület monolit vasbeton szerkezetű, 6,00×4,20 m pillérállással, szerelt könnyűszerkezetes ill. falazott térelhatárolással.
Alapadatok:
| Beépített alapterület: | 3937 m² |
| Nettó szintterület: | 4412 m² |
| Bruttó szintterület: | 4625 m² |
















