Referenciák
OBI áruház – kivitelezési terv
Budapest III., Bécsi út 258. — tervezett létesítmény 2007
Az épület engedélyezési terveit a STÚDIÓ-C Kft. készítette, vezető tervező – Páhy Árpád. A kivitelezési terveket – mint generáltervező – a Mérnöki Tanácsadó Kft. készíti ill. készítteti.
Az építtető szándéka szerint a Bécsi út nyugati oldalán fekvő, a Kubik és a Gölöncsér utca által határolt területen, a telekalakítást követően kialakuló telekrészen barkácsáruházat és irodákat kíván létesíteni.
A telek szabálytalan geometriájú, a Bécsi útra közel merőleges hosszanti tengellyel helyezkedik el. A tervezési terület a Bécsi út nyugati oldalán, a Kubik utca – Gölöncsér utca által határolt területen fekszik. Felszíne nyugati irányba emelkedik, a Gölöncsér utcáig mintegy 10,0 m-es szintkülönbség található. A telken – a Bécsi úttal párhuzamosan – található egy lakóépület, amely elbontásra kerül.
A tervezett épületegyüttes két eltérő szerkezeti és funkcionális egységből áll. A rendelkezésre álló telek nagysága jelentősen korlátozza a külső parkoló területének méretét, ezért az áruház alápincézésére kerül sor. A közel 10 000 m2 alapterületű áruház a többszintes, a tereplejtést követő lépcsőzetes kialakítású épület felső szintjén helyezkedik el. Az áruház hosszhomlokzatai mentén egy-egy üzemi kiszolgáló fejépület van. A Bécsi úti épületszárny háromszintes, alsó két szintjén irodák és parkolók kerültek elhelyezésre, felső szintjén az áruház részét képező kertészet van.
Az irodaház gyalogosan a Bécsi út felől közelíthető meg. Az áruház bejárata a Kubik utcához kapcsolódó, magánúttal feltárható felszíni parkolóból nyílik. A térszint alatti parkolók a Bécsi úthoz kapcsolódó közút és telken belüli feltáróúthoz, valamint az áruház felszíni parkolójához kapcsolódnak. Az árufeltöltés a telek északi oldalán húzódó közút felől lehetséges.
Az épületegyüttes egy földszintes, részben alápincézett nagy belmagasságú csarnok jellegű és az ahhoz szervesen kapcsolódó háromszintes vegyes funkciójú épületrészből áll. A két épületrész között tűzfal létesül.
A Bécsi úttal párhuzamos épületszárny alsó két szintjén külön megközelítésű nagyteres irodák és az azokhoz kapcsolódó kiszolgáló helyiségek, valamint parkolók és gépészeti helyiségek vannak. Az áruház az épületegyüttes legfelső szintjén van, kialakítása az OBI műszaki előírása szerinti. Területe két fő – külső megjelenésében is elkülönülő – részre tagolódik: barkácsáruház és kertészet. A kertészeten belül további funkcionális egységek találhatók – fűtött kertészet, temperált kertészet, fedett eladótér, nyitott-szabadtéri eladótér. Az áruházhoz két fejépület kapcsolódik. A felszíni parkoló felőli fejépület földszintjén van az áruház főbejárata. Itt került kialakításra egy szélfogó előtér, ide kapcsolódik a parkolószintről érkező mozgójárda és egy nagyméretű személyfelvonó. Itt található az áruház vendégforgalmát kiszolgáló WC csoport, mozgáskorlátozott WC-vel együtt. A földszinten található még a főpénztár, egy háttériroda és a biztonsági szolgálat helyiségei. A személyzeti bejárón keresztül közelíthető meg a félszinten kialakított iroda- és öltözőcsoport, a személyzeti étkező, dohányzó és egy technikai helyiség.
A raktárudvarhoz kapcsolódik a másik fejépület. A bejárat átellenes oldalán került kialakításra a raktárzóna, ahol az étkező áruk átmeneti tárolása, illetve fogadása történik. A raktártér végében egy tárgyaló, irattár és dekoranyag raktár került leválasztásra, és fölötte helyezkedik el a kazánház és diszponibilis helyiségek.
A raktár bejárata egy kerítéssel körbekerített rakodó udvarról nyílik, ahonnan a kertészet területe is feltölthető. Az 5,0 m kinyúlású előtetők alatt szabadtéri raktározás is történik.
Az épület szerkezetében és megjelenésében két jól elkülöníthető egységre tagolódik.
Az egyik az előretgyártott csarnokszerkezettel kialakított barkácsáruház, amely lényegében egyszintes nagybelmagasságú térként kerül kialakításra, a másik rész a kertészet üvegház kubusa az alatta elhelyezkedő irodákkal, amely szintén előregyártott de alacsony beépítésű szerkezettel készül. Az épület alapozása a talajmechanikai szakvéleményben foglaltaknak megfelelően fúrt cölöpalapozás a teherhordó pillérek és falak alatt, melyeket monolit vasbeton cölöpfejek és talpgerendák kötnek össze.
A pince határoló falai 25,0 cm vtg vb szerkezetből készülnek. A függőleges falak talajnedvesség elleni szigeteléssel, valamint a rétegvizek ellen Dörken lemezzel védettek. Az épületet körülveszi egy drénhálózat, amely összegyűjti a szivárgó vizeket. Az épület padlólemeze alatt 30,0 cm vtg tömörített kavicságyban elhelyezett paplanszivárgó készül, melyben műanyag dréncső hálózatot kell elhelyezni.
A tetőszerkezetet a főtartós és fióktartós rendszerű előregyártott vb szerkezetek gyámolítják. A fióktartók a műanyag csapadékvíz elleni szigetelés lejtéséhez szükséges 3%-os lejtéssel készülnek. A horganyzott acél trapézlemez szerkezetre lépésálló ásványgyapot hőszigetelés kerül lejtésképző és ékelemek alkalmazásával.
A Bécsi úttal párhuzamos háromszintes épületrész szerkezeti rendszere a kertészet kötött acélszerkezetének méretrendjéből indul ki. Igazodik az üvegház középső fő motívumát jelentő 18,0 m-es tengelytávolságú „főhajóhoz”, illetve a rá merőlegesen elhelyezkedő „mellékhajók” 8,0 m-es tengelytávolságához. A teljes szerkezet előregyártott vasbeton oszlopokra támasztott előregyártott vasbeton födémekből épül fel. A kertészet alatti födém terhelési paraméterei megegyeznek a barkácsáruházra megadott értékekkel. A legfelső szinten lévő kertészet a vonatkozó tűzvédelmi előírások miatt eltér az OBI által előírt szerkezettől, így az acél-üveg szerkezetű lefedést részben előregyártott vasbeton oszlopok támasztják alá. A homlokzati falak vázkitöltő tégla falak, illetve vasbeton falszerkezetek. A homlokzati anyaghasználat igazodik a mögöttes szerkezeti rendszerhez. A barkácsáruház előregyártott pillérvázas rendszeréhez könnyűszerkezetes szerelt homlokzati rendszer készül. A pillérvázakra vízszintesen elhelyezett hőszigetelt acél kazetták adják a belső térlehatárolást és porszórt felületű sávos fém burkolat, valamint szerelt kerámialap váltakozva a külső burkolatot. A Bécsi úti szárny falszerkezetére „isoklinker” burkolat kerül elhelyezésre. A nyílászárók porszórt alumínium szerkezetű, hőszigetelt üvegezéssel ellátottak.
Alapadatok:
| Nettó szintterület: | 23 513 m² |
| Bruttó szintterület: | 24 644 m² |







