Referenciák

SKODA bemutatóterem bővítése

Budapest, XV. Szentmihályi út — megvalósult létesítmény 2006

 

A bemutatóterem és műhely épületegyüttes 2002. évben készült el.
Az építtető felülvizsgálva a beépítési lehetőségeket, valamint a forgalmazott márka épületek kialakítására vonatkozó előírásait az épületegyüttes többi részének változatlanul hagyása mellett, megszüntetve a fedett-nyitott bemutatóteret, növelni kívánt a bemutatóterem alapterületét.

A tervezett bővítés nem változtatta meg a telek megközelítési irányait, belső forgalmi rendjét. A gépjármű be- és kihajtó a Bánkút utcáról nyílik. A bemutatóterem és a vevőszolgálati terek gyalogosan a Szentmihályi út felől közelíthetők meg – a bemutatóterem emelt szintjének megfelelően tereplépcsőn ill. lejtőn át.

Az épületegyüttes központi eleme a telek hossztengelyére illeszkedő, emelt padlószintű személygépjármű bemutatóterem, amely a forgalmazott márka standardja szerinti kialakítású: ennek fontosabb építészeti elemei – az íves nagyfesztávú fémszerkezetű dongalefedés függőleges és ferde alátámasztó acél oszlopokkal; a kötött osztásrendű nagy üvegezett felületek a jellemző főbejárati és oldalsó építészeti elemekkel, motívumokkal; a hangsúlyos felülvilágítósáv. A bemutatóterem részben galériával megosztott. A bemutatóterem tagolt tömegéhez kapcsolódik a műhely alacsonyabb zárt tömege.

A bemutatóterem bővítése során az előtető kontúrvonalára illeszkedően keresztirányban bővül a bemutatóterem, áthelyezve ill. kiegészítve az üvegezett függönyfalszakaszokat, és a gépjárműközlekedést biztosító kétszárnyú, üvegezett ajtót, feltöltéssel biztosítva a változatlan padlószintet.

A növelt méretű bemutatóteremen tizenkét gépjármű helyezhető el, az értékesítési munkahelyek száma öt.

A belső tér a forgalmazott márka standard kialakításának felel meg. A bemutatóterem padlójának szürke és törtfehér tónusát a falfelületek festett fehér és téglaburkolata, az acélszerkezetek ezüstszürke színe, egyes falfelületek fa és polírozott fémlemez burkolata egészíti ki. Az irodaterek semleges, az üzemi területek kifejezetten funkcionális megfogalmazása mind anyaghasználatban, mind konstrukcióban alapvető jellemzője az épületegyüttesnek.

A bemutatóterem bővítése során a függönyfalszerkezet részletesen visszabontásra, majd áthelyezésre került. Az új függönyfalszakaszok a meglevővel jellegazonos kialakításúak. Az ereszcsatorna környezetében, azzal párhuzamosan az új pozíciójú függönyfal fogadására acélszerkezetű kiváltó/peremgerenda került elhelyezésre. Egyes függönyfalszakaszok alatt új monolit vasbeton talp/lábazati gerenda készült.

 

Alapadatok:

Beépített alapterület: 1226 m²
Nettó szintterület:   1388 m²
Bruttó szintterület: 1458 m²