Referenciák
Szikra Lapnyomda - Kiállítási és Rendezvényközpont
Budapest — tanulmányterv 2001
A tanulmányterv a Szikra Lapnyomda Rt. megbízásából készült, melynek tárgya a jelenleg székhelyéül szolgáló – Bp. XIII. Visegrádi u. 116. – ingatlanjának kiállítási- és rendezvényközponttá való átépítése. A megbízó hangsúlyozott igénye volt, hogy a meglévő belső infrastruktúra a lehető legnagyobb mértékű kihasználtságú maradjon.
A sík területen lévő telephely Budapest belterületén, vegyes ipari- és lakóövezetben,
a Dunától mintegy 300 méterre található. Az észak-déli hossztengelyű ingatlant kelet felől a Visegrádi utca, nyugat felől az Esztergomi utca, dél felől a Süllő utca határolja.
A telephely egy 7 db épületből álló együttesből, és a Süllő utcai telekhatárra épített 5 db építményből áll. A főépület-együttes telepítése az Esztergomi és a Visegrádi utcák mentén részben a telekhatárra történt, az Árbóc utca felől telekhatár és a főépület-együttes déli oldala között nagyméretű, kerítéssel határolt rakodóudvar van. Az ingatlan három irányból közelíthető meg. A személyforgalmi főbejárat a Visegrádi utca és az Árbóc utca kereszteződése felé nyílik. A teherfogalom a Süllő utca felé nyíló teherportán keresztül zajlik. További bejárat található az Esztergomi utca felé, amelyen keresztül az 1., 2., 3. és 4. épületek által közrezárt belső udvar közelíthető meg.
A fő épületegyüttest alkotó épületek a következők:
1. számú épület: - irodaház
2. számú épület: - transzformátorház
3. számú épület: - lemezleolvasó üzem
4. számú épület: - északi klímaépület
5. számú épület: - rotációs gépterem
6. számú épület: - feldolgozó üzem
7. számú épület: - déli klímaépület
Az 1. számú irodaépület funkciójának megtartása mellett a 3. számú épületrésztől a 7. számú épületrészig az üzemi épületek új funkciót kapnak. A 2. számú épületrész rendeltetése változatlan marad.
Az épület-együttes jelenlegi három irányból való megközelíthetőségének figyelembevételével történt a belső funkcionális elrendezés meghatározása.
Az irodaépület az igényeknek megfelelően bérirodaházként működhet. Az előcsarnokból ellenőrzött ponton át közelíthető meg a fedett belső udvar is. A 3. számú épületrész beépítetlen földszintjén alakíthatók ki az árufeltöltési- és rakodóterek, és biztosítható a gyalogos átközlekedés a fedett belső udvar felé.
Az I. emeleten lett kialakítva a 200 fős előadóterem, amely mind az 1. számú, mind
a 4. számú épület felől megközelíthető. A III. emeleten a meglévő konyhaüzemhez új tálalóval kapcsolódó 200 személyes étterem kapott helyett.
A kiállítási- és rendezvényterületek a 4., 5., 6. és 7. számú épületekben helyezhetők el, amelyek megközelíthetők a hátsó udvar felől, illetve a fedett belső udvar kiépítését követően az Esztergomi utca és az irodaház felől is. A 6. és 7. számú épület földszintjén és a +6,40 m-es szintjén kiállítási terület lesz. Az új födémmel megosztott 5. számú épületrész földszintjén és a +6,40 m-es szintjén rendezvényterek létesülnek. A kiállítóterek, rendezvényterek a kétoldali közlekedő folyosók, illetve meglévő és új vertikális közlekedőmagok felől közelíthetők meg. A kiállítási szinteket mozgólépcső is összeköti. A közönségforgalmi terek kiszolgálását biztosító logisztikai helyiségek az épületrészek keleti és nyugati hosszhomlokzata melletti 6 méter széles, többszintes sávban vannak.
A 4. számú épület gépészetileg nem meghatározott földszinti és +3,10 m-es galériás szintje a fedett belső udvarhoz kapcsolódó fogadó-, kávézótér lesz. A +6,40 m-es szinten – amely az irodaházból is megközelíthető – lesznek a flexibilisen alakítható szolgáltatási terek. Mivel a 4. számú épület gépészeti terei elbontásra kerülnek, így a +9,70 m-es szinten multifunkciós tér alakítható ki.
A belső udvar anyaghasználatában és szerkezetében igényes – a födémszintekhez igazodó – lefedéssel készül. A lefedett udvar légtere kapcsolódik a 4. számú épület földszinti és galériás kialakítású emeleti részéhez. Az 1. és 4. számú épület a +6,40 m-es szinten összekötő gyalogos híd látványos eleme a lefedett udvarnak.
Az így kialakuló tér alkalmas a rendezvények látogatóinak fogadására, sajtó- és információs központ létesítésére. A tér alkalmas kisebb rendezvények lebonyolítására is.
A hátsó udvar alatt – meghagyva a tüzivíztároló medence területét – kétszintes, félszinteltolásos mélygarázs létesíthető.
Alapadatok:
| Nettó szintterület: | 36322 m² |
| Bruttó szintterület: | 38865 m² |



